panzio

Szerintünk a kisállatpanzió

Négykutyás gazdaként mi is tapasztaltuk, milyen nehéz elindulni itthonról akár néhány napra is, kirándulni vagy dolgozni.

Többször felmerült bennünk, hogy sokkal nyugodtabbak lennénk, ha nem a családtagjainkra kellene ilyenkor bízni a kutyáinkat, hanem szakemberekre, akik a napi ellátás mellett még folyamatos figyelmet, gondoskodást, és sétákat, foglalkozásokat is biztosítanak az ezekhez a tevékenységekhez már kellően hozzászokott ebeknek.

Mindez álomkép maradt mindaddig, míg egy aradi barátnőmet meg nem látogattuk otthonában. Adriana, alaszkai malamutok tenyésztése mellett, kisállat- felügyelettel is foglalkozik. Ámulva láttuk, hogy a kutyák nemcsak szállást, de családot is kapnak nála a gazda távolléte idejére. Az első gondolatom az volt, most már tudom, hova forduljak, ha legközelebb kirándulunk. A második, hogy én is ilyen kisállat- panziót szeretnék létrehozni és működtetni, amint lehetőségem nyílik rá.

Olyan panziót, ahol a négylábú társak nemcsak eledelt, szállást, hanem családot, kutyatársakat, figyelmet, törődést és akár érdekes foglalkozásokat is kapnak nap, mint nap. Szerintünk ugyanis egy kisállat- panzió ilyen, a kedvenceknek erre van szükségük.

A Fiziopanzió hét kutya és egyéb kisállat számára tud elhelyezést biztosítani egyidőben, igényesen kialakított és biztonságos kül- és beltéri kennelekben, szobákban, igény szerint. A napidíj tartalmazza az etetést (az eledelt a gazdi biztosítja), friss ivóvíz folyamatos biztosítását, sok simogatást, játékot a fajtársakkal és velünk, legalább napi négy- öt alkalommal való felszabadult szaladgálást, játékot vagy pihenést kulturált, tiszta, igényes környezetben az udvarunkon. Az első nap a beszoktatás ideje, ezen a napon egy plusz sétával is várjuk vendégeinket, hogy minél jobban megismerjük egymást. Minden kutyust beengedünk a házunkba, hogy az itt tartózkodás idejére pótcsaládot kaphasson.

A kutyák etetése minden esetben a már megszokott eledellel történik, hogy a hirtelen váltás miatt fellépő emésztőrendszeri megbetegedéseket elkerüljük. Amennyiben az Ön kedvence Eukanuba, Royal Canin vagy Purina Pro Plan szárazeledelt fogyaszt jelenleg, vagy fogyaszott már, mi is tudjuk biztosítani számára az eledelt az itt tartózkodás idejére. Az itt fogyasztott száraztápok napi díja a kutya testtömegétől és a táptól függ, erről kérésre árajánlatot készítünk!

Igény esetén plusz foglalkozást is biztosítunk kedvencének. Ilyenek a séta, túra, canicross, agility, frisbee, mantrailing vagy vadásztréning, mű apport tárgyakkal (pl különböző dummy-k).

Minden vendégünknek rendelkeznie kell érvényes oltásokkal a különböző fertőző betegségek ellen, csakúgy, mint kezelve a parazitaellenes szerekkel. Mit tartalmazzon a négylábú bőröndje, ha hozzánk jön? Oltási igazolványt, elegendő eledelt, pórázt és nyakörvet.

Várunk minden kedves érdeklődőt, előzetes látogatásra és beszélgetésre is. Célunk az, hogy Ön egy boldog, „kellemesen elfáradt” kedvenccel térjen haza.